Székely Csaba: Bányavakság (a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió előadása)
Először – még a nagyszerű budapesti, szkénés bemutató előtt – Sebestyén Aba rendezte meg Székely Csaba drámatrilógiájának második darabját Marosvásárhelyen; ezt a produkciót válogatták be az idei POSZT versenyprogramjába is. Hiánypótló dráma ez a román-magyar együttélésről szintúgy, mint a legalsó szintekig gyűrűző korrupcióról és mutyizásról: a helyi befektetők kenőpénzét éppen átvett polgármester van olyan hülye, hogy ráhívja a rendőrt a közelgő választáson nála jobb eséllyel induló vérmagyar Izsákra. De a kiérkező rendőr román, így a nyomozás hamar a nemzeti sérelmekről kezd szólni nemhogy Trianonig, de egészen az anyafarkasig visszamenőleg.
Szakács László, Ördög Miklós Levente, Czikó Julianna – Fotók: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Sebestyén Aba előadásában ő, a rendőr a főszereplő, és vele együtt a bonyolult és velejéig romlott román-magyar viszonyrendszer: a gyűlölködés sajátos dinamikájú hullámvasútja ez, ahol ki-ki addig fogadja el (tesz úgy, mintha elfogadná) a másikat, amíg az érdekei úgy diktálják, és ahol akármilyen látszat ellenére sincs jó meg rossz oldal. Bányai Kelemen Barna hihetetlenül sok színt visz a rendőr figurájába, bravúros játéka az elsőtől majdnem az utolsó percig egy megfejthetetlen rejtély: mindenkit manipulál, ha kell, körmönfontan, de ha lehet, egészen nyíltan; szavai soha nem azt jelentik, amit a többiek gondolnak; s úgy játszik saját érzelmeinek kimutatásával, hatalommal és látszat-naivitással, mint hegedűvirtuóz a hangszerén.
(A rendőr rendezői értelmezésében van a legnagyobb különbség a budapesti és a marosvásárhelyi előadás között: itt már akkor is látványosan átveri a magyar polgármestert, amikor a szöveg alapján éppenséggel még hinni is lehetne neki – például már a rendőr állítólagos vegetarianizmusa is csak gúnyos hecc vendéglátói ellen.)
Nagy Dorottya, Bányai Kelemen Barna
Székely Csaba kirobbanó humorának erejét ha akarná, se tudná semlegesíteni egy rendező sem, ám Sebestyén Aba sok viccet „feláldoz” a melankolikusabb hangvételért – de igazán baljós, vészterhes hangulatot a csendekkel és a sötétebb tónusú színekkel sem tud teremteni; ahhoz túl sokszor hiányzik a feszültség. Azért legtöbbször érezhető a szereplők egymás közti és egyéni konfliktusainak súlya – ez a rendezés inkább ezekre van kihegyezve.
Szakács László, Czikó Julianna
Így telik meg a skanzenszerű, Erdély-giccsfalfestményekből összerakott díszletdoboz alkoholba beleszédült, súlyos emberi traumákkal, elnyomott és el nem nyomott sérelmekkel, erőszakossággal és mindennemű megértéshiánnyal. Mindent felőrlő tisztességtelenség, munkanélküliség, sikertelenség, életek kudarca, na és még „a románok”/„a magyarok” is – van baj elég. Nagyon elfáradtam, mondja a végén a polgármester. Hát volt mibe.
Kereső
Olvasóim
