Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vasárnap este harmincnegyedik alkalommal osztották ki a Színikritikusok Díját. A legjobb előadás díját Pintér Béla Titkaink című előadása nyerte - a független társulatok közül legutóbb a Krétakör nyert ebben, és nem pedig a független előadások kategóriájában -, a legjobb rendezés díját Bagossy László vitte haza a Hamletért, a legjobb független színházi előadás pedig az Irtás lett. (A díjazottak itt, a jelöltek itt olvashatóak.)

Alább pedig az olvasható, az Egyfelvonás blog szerzője szerint melyek voltak a 2013/2014-es évad legjobb színházi teljesítményei, linkelve a blog cikkeit az adott előadásokról.

Titkaink (Pintér Béla és Társulata) - Fotó: Puskel Zsolt

Királyt ölnek a focistadionban

0 Komment
0 Reblog

Shakespeare: Hamlet (Örkény István Színház)

Több rendező kedvelt és kényelmes módszere, hogy ha a mai magyar közéletről, aktuális problémákról lenne valami mondandójuk, akkor elővesznek egy jól bevált, a témára úgy-ahogy ráhúzható klasszikus drámát, és úgy gondolják, a kisebb-nagyobb áthallások majd megértetik mindenkivel, mit is akartak közölni az előadással. Hát Bagossy László nem ilyen: az ő Hamletjének első képében az ország vezetője egy focistadion kiemelt helyén ül, körbevéve magát sleppjével, akikkel a meccs közben igyekszik rendezni az ország ügyeit.

"Mosolyoghat a gazember is - ha másutt nem, hát nálunk" - Fotók: Gordon Eszter

Ha egy országban mindenki bűnös

0 Komment
0 Reblog

Helen Edmundson: Irtás (a Forte Társulat és a Szkéné Színház előadása)

"Már látom, hogyan válik ketté a világ. Van, akinek a szívében él a jóság, és van, akiében nem. Ilyen egyszerű." A Forte Társulat a minden percében mesteri A nagy füzet után egy évvel ismét ugyanazt a témát feszegeti; azt, ami a legalapvetőbb azok közül, amelyekkel érdemes színházban foglalkozni: hogy mi teszi az embert emberré, mi az valahol mélyen a felszín alatt, amit emberségességnek vagy emberi minőségnek lehet nevezni. Míg A nagy füzet azt mutatta meg, hogy ez meglehet még azokban is, akikről alig is hinnénk, addig az Irtás a hiány felől közelíti meg a kérdést: mi van, ha ez a valami kivész az emberiség nagyobb részéből?

Krisztik Csaba, Ostorházi Bernadett - Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

Jogállamban élünk még?

0 Komment
0 Reblog

Tasnádi István: Közellenség (Magyar Színház)

"Ne feledd, tronkai Vencel, olyan államban élünk, ahol egy kupec is
érvényesítheti a jogait, akár egy úrral szemben is, ha nála az igazság!"

Az ember addig érezheti magát biztonságban egy jogállamban - vagy addig érezheti úgy bizonyosan, hogy jogállamban él -, ameddig neki is pont ugyanannyi esélye van a méltányos jogorvoslatra, mint a legfelső társadalmi réteg tagjainak. És addig érezheti úgy, hogy a sorsáról olyan hatalmasok döntenek, akik valóban méltóak a jogállam vezetésére, amíg még ővelük szemben is van esély a jogorvoslatra, mert azok sem állnak felül a törvényeken, akik azokat meghozzák. Minden olyan országban és minden olyan időpontban, ahol és amikor az emberek hite meginog mindezekben, jó döntés Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály-történetét játszania a színházaknak - vagy valamelyik ez alapján készült drámát. Legjobb esetben Tasnádi István Közellenségét.

Losonczi Kata - Fotók: Amdala.hu / Juhász Melinda, Dóka Attila

Meggyfa helyett pálmafa

0 Komment
0 Reblog

Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert (Örkény István Színház)

Csehov Cseresznyéskertjét (amelynek oroszul valóban Meggyeskert a címe, de az első magyar fordítás óta szinte mindenki cseresznyésként utal rá) olyan szomorújátékként szokták színre vinni, amelyben az emberek rég letűnt értékekhez ragaszkodnak, és nem képesek beletörődni, sőt észrevenni sem, hogy valójában nem azt az életet élik, amiről álmodnak, és így képtelenek az adott, őket valóban körülvevő körülmények között boldognak lenni. Bár adósságokkal vannak tele, szórják a pénzt, a lepusztult kertet pedig nem hajlandóak kivágni, pedig ez lehetne a záloga a haladásnak.

A Meggyeskert az Örkény Színházban, Zsótér Sándor rendezésében ehhez képest a leginkább életigenlő, legpozitívabb hangulatú Csehov-előadás, amit valaha láttam, a szereplők jellemeinek újszerű értelmezésével, a konfliktusrendszer teljes átrajzolásával. Sőt: itt nem is egymással vannak konfliktusai a szereplőknek, hanem "csak" az élettel.

Kerekes Éva, Nagy Zsolt - Fotók: Éder Vera

A besúgásra épült nemzet

0 Komment
0 Reblog

Pintér Béla: Titkaink (Pintér Béla és Társulata)

Pintér Béla új előadásával bebizonyítja, hogy mégiscsak létezik ideális színház: a Titkainkban minden megvan, amiért érdemes akárhány csalódás vagy időpazarló semmiség után mégis újra meg újra színházjegyet venni. Őszinte könyörtelenséggel beszéli ki közös dolgainkat, egy társadalmat meghatározó traumaegyüttest, miközben a múlton keresztül a máról és a jövőről is szól; s teszi mindezt egy mesterien megírt dráma alapján, egy minden apró részletében kidolgozott rendezésben, formailag vegyítve a hagyományosat az előremutatóval, elképesztően ötletes vizualitással, és egytől egyig mélyen átélt, emlékezetes színészi alakításokkal.

Friedenthal Zoltán - Fotó: Mészáros Csaba

Vasárnap este harmincharmadik alkalommal osztották ki a Színikritikusok Díját. A legjobb előadás díját az idei életműdíjas, Zsámbéki Gábor Katona József színházi rendezése, A nép ellensége nyerte el. A legjobb rendezés a nemzetis Angyalok Amerikában, a legjobb főszereplők Stohl András, Eszenyi Enikő és Csákányi Eszter lettek. (A díjazottak itt, a jelöltek itt olvashatóak.)

Alább pedig az olvasható, az Egyfelvonás blog szerzője szerint melyek voltak a 2012/2013-as évad legjobb színházi teljesítményei, linkelve a blog cikkeit az adott előadásokról.

A nagy füzet (Szkéné) - Fotó: Dusa Gábor

Akit a pap már megrontott

0 Komment
0 Reblog

Székely Csaba: Bányavíz (Szkéné Színház)

Székely Csaba három önálló, de ugyanabban a képzeletbeli székely faluban játszódó drámájának (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) utolsó darabja remek humora ellenére is kátrányfekete görög tragédia arról, hogy akit egész életében bántanak, az hiába akar kilépni helyzetéből, végül maga is bántani fog másokat; hogy mennyivel könnyebb elhitetni magunkkal, hogy nem is akarunk kitörni a rossz helyzetünkből, mint tenni valamit a kitörésért; és hogy mennyire hiábavaló mindenféle prédikáció megbánásról vagy jó emberségről, ha az emberben valójában nem ver gyökeret semmi hasonló.

Kaszás Gergő, Márkus Sándor - Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Irgalmatlanul nehéz gyereknek lenni

1 Komment
0 Reblog

Sok minden máson kívül az iskoláskor végéig tartó bő tizennyolc évben dől el véglegesen és visszavonhatatlanul az is, hogy az ember fia-lánya érteni, élvezni fogja-e a színházat élete hátralévő részében, és ezáltal az is, hogy milyen lesz a viszonya általában a művészetekhez. Az iskolával együtt (és attól nem függetlenül) kezdődik a színházi évad is.

A legkevésbé sem mindegy tehát, hogy milyen előadásokkal találkozik egy gyerek vagy egy fiatalember: olyanokkal, ahol a gyerekeket egyszerűen csak az átlagosnál butább felnőttként kezelik, vagy olyanokkal, ahol azt mutatják meg, mitől lehet érdekes, és nem unalmas a színház: ahol a szó szoros és átvitt értelmében is partnerként kezelik az embert, és ahol alkalomadtán még az élmény feldolgozásához is kulcsot adnak.

Szerencsére Budapesten is egyre több színház képviseli az utóbbi irányvonalat - az ő előadásaikból válogattunk óvodáskortól a felnőttkor kapujáig.

Budapest Bábszínház: Semmi - Fotó: Éder Vera

Az ördög vigye, őrnagy úr!

0 Komment
0 Reblog

Örkény István: Tóték (Örkény Színház)

"Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr?
És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné?"

Az Örkény Színház legújabb Örkény-előadása, a Tóték nem csak azért tűnt már jó előre ígéretesnek, mert tavaly lefújták a premiert arra hivatkozva, hogy nem lett volna elég jó: sajnos nincs még egy olyan kőszínház, amely vállalni merne egy ilyen őszinte, a rendező és a színház renoméjának is hasznos, de elsősorban a nézőt szolgáló döntést. De azért is, mert Mácsai Pál ma talán a legelhivatottabb Örkény-rendező az országban, aki nem is olyan régen egy elképesztően jó előadással fedezte fel újra a Macskajátékot - akkor is a kiváló dramaturg, Gáspár Ildikónak a rendezéshez mérhetően fontos segítségével.

Csuja Imre, Epres Attila, Pogány Judit, Takács Nóra Diána - Fotó: Gordon Eszter

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés